Külföld
Megerősítette a Dalai Láma, hogy lesz utódja
A Dalai Láma megerősítette, hogy lesz utódja a halála után, akit a hagyományos buddhista szokások szerint fognak kiválasztani.
Varsó után most minden szem Koppenhágára szegeződik – megkezdődött a dán uniós elnökség
“Erős Európa egy változó világban” - ezt a címet kapta a dán elnökség programja, amely elsősorban az európai biztonság és versenyképesség növelésére koncentrál majd.
Irán elnöke felfüggesztette az együttműködést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel
Irán új elnöke, Maszúd Peszeskján aláírta azt a törvényt, amely felfüggeszti az ország együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (IAAE).
A lengyel Legfelsőbb Bíróság érvényesnek ítélte az elnökválasztás eredményét
A lengyel Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a Karol Nawrocki által megnyert elnökválasztás érvényes. Több mint 54 000 választási panaszt nyújtottak be, ezek közül csak 21-et ítéltek jogosnak, a legtöbbet formai hiányosságok miatt elutasították.
Izrael elfogadta a 60 napos tűzszünet feltételeit Gázában – jelentette az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Izrael elfogadta a 60 napos tűzszünet feltételeit a Gázai övezetben.
A szlovák–horvát kereskedelmi forgalom meghaladta az egymilliárd eurót – jelentette ki az államfő
A szlovák–horvát külkereskedelem volumene meghaladta az egymilliárd eurót – jelentette ki Peter Pellegrini köztársasági elnök a Zágrábban rendezett szlovák–horvát üzleti fórumon.
Pellegrini: Szlovákia és Horvátország az LNG-terminál kihasználásáról tárgyal
Szlovákia és Horvátország között egyeztetések zajlanak a Krk szigetén található terminálban tárolt cseppfolyósított földgáz esetleges szlovákiai felhasználásáról – jelentette be kedden Zágrábban Peter Pellegrini köztársasági elnök.
Erdőtüzek pusztítanak Róma mellett
Az Európán végigsöprő hőhullám több országban is komoly erdőtüzeket okozott. Ezúttal az olasz fővárostól nem messze csaptak fel a lángok.
Lengyelország július 7-től ideiglenes határellenőrzést vezet be Németországgal és Litvániával közös határán
A döntést Donald Tusk kormányfő jelentette be, a lépést a Németországból visszaküldött migránsok miatti problémákkal és a lengyel biztonsági szervekkel folytatott egyeztetésekkel indokolta.
Európai Zöldek: Fico blokkolja az Oroszország elleni szankciókat – meg kell szüntetni a vétójogot
Az Európai Zöld Párt élesen bírálta Robert Fico miniszterelnököt amiatt, hogy vétójogával élve akadályozza az Európai Unió 18. szankciós csomagjának elfogadását Oroszországgal szemben.