Külföld
Kelet-Európai körúton a brit külügyminiszer
Liz Truss az ukrán és a lengyel kollegájával folytat majd tárgyalásokat.
Szélvihar tombolt Csehországban
Több százezer háztartásban nem volt áram, és a közlekedésben is számos fennakadást okozott az erős szélvihar.
Elutasították az eutanázia bevezetésével kapcsolatos referendumot Olaszországban
A jobboldali Liga párt által szorgalmazott igazságügyi reformmal kapcsolatos referendumot azonban elfogadta az alkotmánybíróság.
Johannes Hahn elégedett az Európai Unió Bíróságának az ítéletével
A költségvetésért és igazgatásért felelős uniós biztos azt hangoztatta, hogy a döntés megvédi az uniós költségvetést.
NATO nem érzékeli a feszültség csökkenését az orosz-ukrán határon
Stoltenberg főtitkár szerint Oroszország erősíti a jelenlétét az Ukrajnával közös határán.
Európai Unió védelmének az erősítésére van szükség
Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hibrid konfliktusokra és internetes támadásokra figyelmeztet.
A Kreml az amerikai elnök üzenetét fenyegetésként érzékelte
Dmitrij Peszkov szerint Joe Bidennek az ukrán néphez is kellett volna üzenetet intéznie.
Kibertámadás érte az ukrán védelmi minisztériumot és két pénzintézetet
Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács nem zárja ki azt, hogy Oroszország áll a támadás hátterében.
Erőteljesen fog fellépni Európa Ukrajna esetleges orosz inváziója esetén – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke
Különböző szankciókat vezetne be Oroszország ellen Ursula von der Leyen, ha agresszióhoz folyamodnak.
Oroszország visszavonta csapatai egy részét az orosz-ukrán határról
Oroszország nem akar háborút és hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal és a NATO-val - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök.