MTI cikkei
Az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét Montenegró
A montenegrói kormány szerdán bejelentette, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, és a leendő tagságra készülve egyik repülőgépét erre utaló felirattal látta el a nemzeti légitársaság.
Éjszaka több mint száz drónnal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg
Az orosz hadsereg 115 drónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra – jelentették katonai és helyhatósági források.
Négy éve indult az orosz támadás Ukrajna ellen
Négy évvel az invázió kezdete után a háború továbbra is súlyos következményekkel jár Ukrajnában és Európában.
Nyolc embert temetett maga alá a lavina Kaliforniában
A kaliforniai Lake Tahoe térségében kutató mentőegységek megtalálták annak a nyolc síelőnek a holttestét, akik kedden tűntek el, miután hatalmas lavina zúdult a Castle Peak környéki hegyoldalra.
Orosz támadás miatt állt le a Barátság kőolajvezeték
Magyarország „pontosan tudja”, hogy a Barátság kőolajvezeték azért állt le, mert Oroszország csapást mért rá – jelentette ki Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő a Telegramon.
Kijev a katasztrófa szélére került – közölte Vitalij Klicsko
Kijev polgármestere szerint az ukrán fővárost ért orosz légitámadásokat követően szinte lehetetlenné vált az áram és hőszolgáltatás helyreállítása, a város a katasztrófa szélére került.
Szlovák külügyminiszter: a V4-es partnerség kulcsfontosságú, és súlya kell, hogy legyen az európai jövő szempontjából
„Fontos, hogy meghallják a V4 hangját a közös európai jövő szempontjából, és hogy annak valós politikai súlya legyen” – hangsúlyozta Juraj Blanár szlovák külügyminiszter a V4-es csoport létrejöttének 35. évfordulója kapcsán kiadott állásfoglalásában.
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Európának csökkentenie kell túlzott függését az Egyesült Államoktól
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Európának csökkentenie kell túlzott függését az Egyesült Államoktól, és „európaibb NATO” létrehozására kell törekednie.
Az Európai Bizottság cselekvési tervet mutatott be a drónfenyegetések elhárítására
Az EU új tervvel védekezik a drónok és légtérsértések növekvő biztonsági kockázata ellen.
Kegyelmi döntés fejében hajlandó vallomást tenni Jeffrey Epstein egykori barátnője aki jelenleg börtönbüntetését tölti
A kongresszusi meghallgatáson megtagadta a vallomást, ügyvédje szerint kegyelem esetén együttműködne.
Közös fegyvergyártásról és védelmieszköz-fejlesztésről írt alá szándéknyilatkozatot Ukrajna és Franciaország
Ukrajna további szállítmányokra jelentette be igényét.
Csaknem 200 drónnal és ballisztikus rakétákkal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg
Az ukrán légvédelem a támadóeszközök többségét megsemmisítette, Kijevben és Szumi megyében is károk keletkeztek.
Továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal Kína
Donald Trump Hszi Csin-pinggel folytatott telefonbeszélgetést.
Európán belül megerősített NATO-t sürgetett Friedrich Merz német kancellár
A német kancellár szerint Európának önállóbb erőt kell felmutatnia, miközben megőrzi a transzatlanti szövetséget.
A német külügyminiszter szerint Európa még sokáig az amerikai nukleáris védőpajzsra lesz utalva
Európa még sokáig az amerikai nukleáris védőpajzsra védelmére lesz utalva, dacára az atomhatalom Franciaország védőernyőjének kiterjesztéséről szóló elképzeléseknek – jelentette ki hétfőn Johann Wadephul német külügyminiszter Stockholmban.
Balkáni fuvarozók blokkolják a határátkelőket
Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró és Észak-Macedónia fuvarozói hétfő délben blokád alá vonták az Európai Unióval közös teherforgalmi határátkelőhelyeket – közölték az érintett szakmai szervezetek.
Légibombákkal támadtak Zaporizzsja megyében az orosz erők
Az orosz csapatok irányított légibombákkal mértek csapást a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében lévő Komisuvaha településre, egy ember meghalt, és legalább tízen megsebesültek – közölte a régió kormányzója.
Ma van a magyar kultúra napja
1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását.
Az Európai Parlament jóváhagyta a 90 milliárd eurós uniós hitelt Ukrajna számára a megerősített együttműködés keretében
A tagállami megosztottság miatt rendkívüli eljárással született döntés, amelyet a képviselők gyorsított szavazáson hagytak jóvá.
Kijev polgármestere szerint a város humanitárius katasztrófa szélén áll
Kijev a humanitárius katasztrófa szélén áll – jelentett ki Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere.
Azonnali tűzszünetről állapodott meg a szíriai kormány a kurd erőkkel
Szíriai Demokratikus Erők fokozatosan visszavonulnak.
Donald Trumpnak adta Nobel-díját María Corina Machado venezuelai ellenzéki politikus
Donald Trumpnak ajándékozta Nobel-békedíját a venezuelai ellenzék vezetője, María Corina Machado, aki a Fox & Friends című műsorban elmondta: a díjat a venezuelai nép nevében adta át, elismerve azt a történelmi munkát, amelyet szerinte az amerikai elnök végzett Venezuela felszabadításáért Nicolás Maduro diktátor uralma alól.
Izraeli légicsapás végzett a Hamász egyik magas rangú tisztségviselőjével
Izraeli légicsapás végezett a Hamász fegyveres ágának egyik magas rangú tisztségviselőjével csütörtökön a Gázai övezetben – közölte a palesztin iszlamista terrorszervezet.
Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert
Az ukrán parlament megszavazta Denisz Smihal felmentését védelmi miniszteri tisztségéből – számoltak be ukrán hírügynökségek.
Az Egyesült Államok nem adja fel, mindenképpen lépni fog Grönland ügyében
Az Egyesült Államok mindenképpen lépni fog Grönland ügyében – hangoztatta Donald Trump.
Az orosz külügyminisztérium szerint jogsértő a Marinera tartályhajó amerikai feltartóztatása
Oroszországot aggasztja, hogy az Egyesült Államok lefoglalta az Atlanti-óceán északi vizein orosz lobogó alatt közlekedő Marinera olajszállító tartályhajót.
Az Egyesült Államok kilép több tucat nemzetközi szervezetből
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke szerdán rendeletet írt alá az Egyesült Államok kilépéséről 66 nemzetközi szervezetből.
Az iráni elnök felszólította a biztonsági erőket, ne tegyenek semmit a tüntetők ellen
Az iráni elnök felszólította a biztonsági erőket, „ne tegyenek semmit” a tüntetők és a tiltakozások résztvevői ellen, akiket egyértelműen megkülönböztetett a „rendbontóktól”.
Fenyegetésként kezeli a tüntetésekkel kapcsolatos amerikai és izraeli megszólalásokat Teherán
Irán fenyegetésként kezeli az amerikai elnök és az izraeli kormányfő legutóbbi, az iráni tüntetésekkel kapcsolatos nyilatkozatait.
Leváltotta az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetőjét az ukrán elnök
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője, Vaszil Maljuk leváltását jelentette be hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, valamint tájékoztatott arról is, hogy Chrystia Freeland volt kanadai külügyminiszter lesz kormánya gazdasági fejlesztési tanácsadója.