Jakubecz László cikkei
Szingapúrban járt a Robotoshock csapata
Nemrég tért vissza a szingapúri robotika-világbajnokságról a pozsonyi Duna utcai gimnázium másodikos osztályos diákjaiból álló Robotoshock csapata.
Reneszánszát éli a tekerőlant
Katona István Vajk tekerőlantos, a Mérges Banda egyik tagja volt a vendégünk.
„A sakk a tudomány, a művészet és a sport ötvözete”
A Pozsonyban élő Mészáros Mihály sakkozó, nemzetközi mester volt a Nyugaton a helyzet vendége.
Új feldolgozásban látható a Mario és a Varázsló
Thomas Mann klasszikusa Varga Emese átiratában és Telihay Péter rendezésében volt megtekinthető Pozsonyban.
Közösségszolgálat a színpadon és a katedrán – Kaszmán-Saróka Liliána
Liliána az Estendøn zenekar frontembereként vált országszerte ismertté, idén azonban, mint fiatal pedagógus is rangos kitüntetésben részesült.
Beszélgetés Mészáros Alajossal és Csanaky Eleonórával
Szlovákia egykori svédországi nagykövetével, Mészáros Alajos egyetemi professzorral, valamint nejével, Csanaky Eleonóra újságírónővel és előadóművésszel megismerkedésükről, közös mindennapjaikról, versekről, munkájukról, az ünnepekről, és a nagykövetségi időszak kihívásairól beszélgettünk.
Új rocklemezzel jelentkezett Ardamica Zorán
A Nap Kiadó gondozásában megjelent Létfene a Madách Imre-díjas költő, író, publicista és zenész második rock műfajban készült szólólemeze.
Bari Jenő lett az Év személyisége az idei Roma Spirit-en
Az egykori tehetséges labdarúgó munkásságát és pozitív példakép-szerepét ismerték el a díjjal.
Új háromnyelvű kiadvánnyal jelentkezett a Pozsonyi Kifli
A polgári társulás új kötete a régi pozsonyi családok történeteinek állít emléket.
Megjelent Július Satinský életművének újabb magyar nyelvű kötete
A Félszáz évem Pozsonyban című kötet a neves színész és humorista 1946-tól a rendszerváltásig született írásait gyűjti egybe, személyes nézőpontból mutatva be a kor történelmi fordulópontjait.
Rangos elismerésben részesült Bocsárszky Attila
A kassai Thália Színház vezető színésze, Bocsárszky Attila volt a Páholy vendége, aki elnyerte a legjobb színész díját a 23-ik alkalommal megrendezett Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon.
Mit bizonyít a genetika? (És mit nem…)
Egy friss kutatás kapcsán Gyuris Balázs archaeogenetikussal jártuk körbe, mit üzen a genetika a honfoglaló magyarok uráli eredetéről.
Forradalmak utózöngéi
Az arab tavasz utóhatásairól, és 1989-es emlékeiről beszélgettünk a neves iszlamológussal, és vallástörténésszel Kovács Attilával.
Egy művészházaspár mindennapjai – Gál Tamás és Kiss Szilvia
Színház, szerelem, család – egy háromgyermekes művészházaspár őszinte vallomása.
„A Jókai volt az álmom” – A Páholy vendége Finta Viktória
A Komáromi Jókai Színház új dramaturgjával eddigi legnagyobb szakmai sikereiről és célkitűzéseiről is beszélgettünk.
A Szoboszlai-sztori – egy kötet arról, hogyan válhatnak valóra az álmok
Kálnoki Kis Attila A Szoboszlai-sztori című kötetében Szoboszlai Zsolt, a világhírű magyar labdarúgó édesapja meséli el, milyen út vezetett egy székesfehérvári panellakásból az angol bajnoki címig.
Üres vonal – a tallósi Esterházy kastélyban nyílik meg Ferdics Béla új tárlata
Az Empty line / Prázdna línia / Üres vonal című kiállítás 2025 november 22-től december 14-ig látogatható.
Hamarosan kezdetét veszi a XIV. Fonográf Fesztivál
Lakatos Róbert főszervezővel, a komáromi Egressy Béni VMK igazgatójával nemcsak a fesztivál idei programjait jártuk körül, hanem saját zenei kezdeményezéseiről és alkotói munkájáról is szó esett.
Komolyan vett játék – a Páholy vendége Olasz István
A komáromi Jókai Színház jeles művésze mesélt pályája kezdetéről, a színpadon megélt küzdelmekről és a színészi hivatás mindennapi kihívásairól.
„Az utolsó pressburgerek egyike” – Noga Mihály vallomása színházról és önmagáról
Tolmácsnak készült, végül színész lett belőle – Noga Mihály, Szlovákia egyik legismertebb kisnövésű színésze volt Páholy rovatunk vendége, aki magát az utolsó pressburgerek egyikének vallja.
Jazz Saag 25 – az ipolysági dzsesszélet negyedszázados története
Az ipolysági dzsesszélet negyedszázados történetét térképezi fel a Jazz Saag 25 című rendhagyó kötet. Makovinyi Pál és Srna Pál szerzőpárossal beszélgettünk.
Indul a 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztivál
A Nemzetközi Speciális Filmfesztivál Magyarország egyetlen olyan filmes eseménye, amely a fogyatékossággal élő emberek történeteire és alkotásaira fókuszál.
Sírkertek üzenete
Mindenszentek napján két temetőt, a pozsonyi Szent András temetőt és az ipolysági ortodox zsidó sírkertet látogattuk meg Nyugaton a helyzet című műsorunkban.
Történelmet írtak a Sportfanatic extrém úszói
Pék Dezső és Plavec Péter első közép-európai sportolókként átúszták a Malawi-tavat.
Mihez kezdjünk szorongásainkkal a mai feszültségekkel teli időkben?
Langermann Szilvia pszichológussal arról is beszélgettünk, hogyan védekezzünk a gyűlöletbeszéd ellen.
Nemcsak szerelmeslevél, vádirat is Közép-Európához
Prága, Avignon és Budapest után Pozsonyban is nagy sikerrel mutatta be PUPEK – Minden Kelet és Nyugat között című előadását az idén 25 éves Ifjú Szivek Táncszínház.
Ötvenöt éve Fókuszban
Félkerek jubileumát ünnepli idén a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermek- és Diákszínpad.
„Mindig sikerült megtalálnom a módját, hogy talpon tudjak maradni”
Nemrég ünnepelte kerek, nyolcvanadik születésnapját Szanyi Mária pedagógus és néprajzkutató, a Magyar Örökség Díjas Kincskeresők mozgalom elindítója és meghatározó alakja.
’56-os emlékeim és hagyományőrzés – Tóth Borbálával beszélgettünk
A pogrányi hagyományőrző Tóth Borbála arról mesélt, hogyan vitték el 1956-ban a csehszlovák rendőrök az édesapját, amiért az a forradalom kitörésének örömére elénekelte barátaival a magyar himnuszt.
Újjászületik az ipolysági premontrei kolostor
Pálinkás Tibor régésszel, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria igazgatójával, valamint Zachar Pállal, Ipolyság polgármesterével beszélgettünk.