Na hlavný obsah

„Amerika visszatért” – jelentette ki Trump a kongresszusi beszédében

„Amerika visszatért” - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a kongresszusban tartott, több mint 100 perces, minden idők leghosszabb beszédében.

Foto: TASR/AP/Ben Curtis

„Az amerikai álom megállíthatatlan” – tette hozzá.

Szinte minden mondatát hangos álló ováció kísérte a terem republikánusoknak fenntartott oldaláról.

A taps mellett azonban tiltakozások is voltak a teremben. Sok demokrata a beszéd alatt elhagyta az üléstermet. Az amerikai elnök hatalmas sikerként könyvelte el első hat hivatali hetét, és fogadkozott, hogy folytatja az amerikai kormány reformjára és az ukrajnai háború befejezésére irányuló erőfeszítéseit, bármi áron is.

Elmondta, hogy nem sokkal a beszéd előtt levelet kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől, amelyben az állt, hogy Ukrajna „készen áll” a béketárgyalásokra, és „bármikor” aláírhatja az ásványkincsekről szóló megállapodást.

Megismételte ellentmondásos ígéreteit is, miszerint „visszaveszi” a Panama-csatornát, és „így vagy úgy” megszerzi Grönlandot Dániától.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban