A számuk az elmúlt két évben enyhén ugyan, de csökkent, időközben azonban több ezer Ukrajnából menekülő rászorulót is segítenie kell az államnak. „Szlovákiában az elmúlt két évben fokozatosan csökkent az anyagi szükséghelyzet miatt hosszabb ideig, vagyis több mint hét évig állami segélyre szorulók száma: míg 2020 januárjában nagyjából 18 ezer ilyen segélyezett szerepelt a nyilvántartásban, idén májusra ez 15 ezer alá esett vissza” – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ legfrissebb felméréséből.
Rastislav Bednárik, a Munka- és Családkutató Intézet kutatója úgy gondolja, hogy az anyagi szükséghelyzet miatt hosszabb ideje segélyre szoruló szlovák állampolgárok számának a csökkenése az állástalanok számára nyújtott állami támogatásoknak is köszönhető.
(tasr)