A két fél közeledésének közvetlen kiindulópontja az volt, amikor Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnökeként, nagyjából egy hónappal ezelőtti évértékelőjében felvetette: Kanada lehetne az Európai Unió első társult tagja. Ezt megelőzően Donald Trump szövetségesekkel szembeni politikája lökte egymás felé Brüsszelt és Ottawát — a csúcstalálkozó ezért részben a közös válaszkeresés fóruma is. Trump a felvetésre azonnal reagált, és egy ilyen lépés megvalósítását ellenséges aktusnak, következményekkel járó intézkedésnek minősítette.
A fenyegetés nem maradt hatás nélkül. A „társult tag“ kifejezés eltűnt a csúcstalálkozó zárónyilatkozat-tervezetéből, és helyette „mind szorosabb együttműködés“ fogalmát kezdték emlegetni. A módosítás a tagállami ellenérzések mellett legalább részben Trump politikai nyomásának is betudható. Mark Carney kanadai miniszterelnök ugyanakkor jelzéseivel az elnevezésen nem akar fennakadni: szerinte nem a szó számít, hanem az, hogy az együttműködés milyen tényleges változásokat hoz magával.
A tágabb összefüggés is figyelmet érdemel: a két fél közeledése azzal a geopolitikai felismeréssel is összefügg, hogy a középhatalmak egyre kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy teljesen egyedül kapcsolódjanak be a globális versenybe. Az EU–Kanada partnerség ebből a szemszögből egy részben az amerikai és kínai befolyástól független pólus kialakulásának irányába mutat. Ugyanakkor az óceán két oldalán álló partnerek gazdasági prioritásai közel sem azonosak — ez a szorosabb együttműködés egyik legfőbb korlátja.
Az EU tagállamai egyelőre elvetették Kanada társult tagságának tervét — a csúcs zárónyilatkozatába csupán a szorosabb együttműködés szándéka kerül be. A fejleményeket Csizmazia Gábor Amerika-kutatóval, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének főmunkatársával Tilajcsík Dóra beszélgetett a Pátria Rádió Reggeli című műsorában.
