Na hlavný obsah

Thrash metál Balassagyarmatról – bemutatkozik a Frantic

„Egységesnek nevezhető az első lemezünk, de még csapongunk rajta. Kerestük a saját hangunkat, és próbáltuk minden tudásunkat beletenni. A készülő második nyersebb, még egységesebb lesz” – nyilatkozta az énekes.

„Olyan, mintha egy új, friss Moby Dick szólna” – mondta Kubányi Péter hangmester Kollégám, miután végighallgatta a Frantic tavaly októberben kiadott Tépd szét a lelkem! című stúdióalbumát. A hasonlóság nem véletlen. Az öt, tízes éveinek végén és húszas éveinek elején járó fiatal közös kedvence, példaképe a Moby Dick zenekar.

A 2023-ban alakult balassagyarmati thrash metálegyüttest Jakus Kristóf Adorján énekes, Tresó Botond ritmusgitáros, Táborszki Bálint szólógitáros, Völgyi-Szabó Máté basszusgitáros és Pleva Dániel dobos alkotja. Az énekes, a ritmusgitáros és a dobos járt nálunk, a Pátria rádióban.

Az interjú előtt kis kutatómunkát végeztem. Kiderült, hogy a Frantic (Őrjöngő) népszerű kifejezés a kultúrában. Van ilyen című dal, nagylemez, film, sőt zenekar is, egy svájci formáció. A fiúktól megtudtam, hogy Magyarországon is működik egy másik Frantic.

A podcastből kiderül:

  • ismerik-e a Metallica 2003-as St. Anger című stúdióalbumán hallható Frantic című szerzeményt,
  • van-e köze ennek az együttes nevéhez,
  • milyen volt az idei budapesti dupla Metallica-koncert, amelyen mindannyian részt vettek,
  • a Moby Dick mellett kik még a zenei kedvenceik,
  • a dobosnak milyen tetoválás díszíti az egyik karját,
  • milyen testékszere van az énekesnek,
  • mit tudnak a másik magyarországi Frantic zenekarról,
  • hogyan találtak egymásra,
  • mennyire jellemző rájuk a Frantic (Őrjöngő) szó,
  • milyen Balassagyarmat és Nógrád megye zenei élete,
  • hogyan definiálják műfajukat, a thrash metált,
  • miképpen oszlik meg a zeneszerzés és a szövegírás,
  • hogyan lett énekes a hangszereken is játszó Kristófból,
  • miért nem publikus az első daluk,
  • mi a véleményük a jelenleg futó „zenei tehetségkutató” tévéműsorokról,
  • a politika és a közélet volt-e a kiindulópont az első lemezüknél,
  • milyen fricska a 12+1 zeneszámot tartalmazó albumon az utolsóként hallható Véres balták, húskampók című,
  • más lenne-e a lemez, ha egy évvel később, most jelent volna meg,
  • mi az álláspontjuk a szókimondó szövegű dalokról, amelyből az albumokon is található pár,
  • szerintük kell-e ezeket cenzúrázni, rádiós változatokat készíteni belőlük,
  • mennyit koncerteznek,
  • milyen volt fellépni a Moby Dick előtt,
  • szerepel-e a repertoárjukon tőlük átdolgozás,
  • a Franticnek közönsége van-e, vagy már rajongótábora is,
  • miért lemezekben gondolkodnak, s nem különálló szerzeményekben,
  • terveikben van-e az, hogy főállású zenészek legyenek,
  • kik segítik őket a háttérből,
  • koncerteztek- e már Szlovákiában,
  • hogyan látják a zene jövőjét és saját pályafutásukat a mesterséges intelligencia árnyékában.

A Frantic három zenészét: Jakus Kristóf Adorjánt, Tresó Botondot és Pleva Dánielt Puha József kérdezte az október 14-i beszélgetős Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban