Miről folyt a vita? Szilуanov külön, négyszemközti egyeztetést tartott Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterrel. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a megbeszélés középpontjában Donald Trump elnök 28 pontos ukrajnai béketeve állt.
Az orosz pénzügyminisztérium ugyanakkor azt is jelezte, hogy szóba került a G20-on belüli gazdasági együttműködés, továbbá a kétoldalú pénzügyi kapcsolatok rendezése és normalizálása. Az eseményt egy héttel azután tartották, hogy John Ratcliffe CIA-igazgató Moszkvában orosz titkosszolgálati vezetőkkel találkozott.
Mi kavarta fel az indulatokat? Lars Klingbeil német alkancellár és pénzügyminiszter, valamint több európai kollégája közölte, hogy nem állnak ki a hagyományos csoportképre, ha azon Szilуanov is rajta lesz.
Klingbeil saját maga bírálta Oroszország ukrajna háborúját. Andrzej Domanski lengyel pénzügyminiszter is tiltakozását fejezte ki, és úgy fogalmazott: „Oroszország hazudik, és nagyon óvatosnak kell lenni velük.“ Az amerikai szervezők ellen az is bírálatot váltott ki, hogy a G20-tag Dél-Afrikát nem hívták meg, és több újságírónak sem biztosítottak akkreditációt.
TASR, Al Jazeera, Bloomberg
(Forrás: TASR, Reuters, Bloomberg, 2026. aug. 31.)