Na hlavný obsah

Idén sem indul zökkenőmentesen a jövő évi állami költségvetés tervezetének összeállítása

A koalíciós pártok kemény feltételekhez kötik támogatásukat, miközben a szeptemberi határidő is bizonytalanná vált.

Foto: Gemini AI által generált szerkesztőségi illusztráció

A koalíció már szeptemberre el szerette volna készíteni a 2027-es állami költségvetés koncepcióját, mostanra azonban úgy tűnik, ezek a tervek füstbe mentek. A politikusok a tárgyalóasztalok helyett a nyarat inkább a tenger mellett töltötték, aminek következtében a büdzsé elfogadásához saját feltételeket szabó kormánypártok álláspontja az elmúlt hetekben egyáltalán nem közeledett egymáshoz. A helyzet komolyságát jelzi, hogy már Robert Fico miniszterelnök is elismerte: rá és partnereire nehéz hetek várnak.

A költségvetést gyakran nevezik „az év törvényének”, hiszen nemcsak az állam pénzügyi kereteit rajzolja fel, hanem a koalíció egységét is próbára teszi, mivel az eltérő prioritásokkal rendelkező pártoknak közös nevezőre kell jutniuk. A koalíciós partnerek többsége jelezte, hogy csak kemény feltételek teljesülése esetén támogatja a jövő évi büdzsét, ám egyelőre kérdéses, hogy a költségvetési helyzet egyáltalán lehetővé teszi-e ezen intézkedések finanszírozását. A tárgyalásokat tovább nehezíti, hogy a büdzséhez szorosan kapcsolódik a lakosság és a politikusok számára egyaránt érzékeny konszolidáció, azaz az állami megszorítások kérdése is.

Fico a nyár folyamán többször hangsúlyozta, hogy Szlovákia államadóssága nem áll olyan rosszul, mint amilyennek tűnik, hiszen az eurózóna átlaga, valamint Németország, Finnország vagy Belgium mutatói is rosszabbak. A Költségvetési Felelősségi Tanács ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az adósságfékről szóló törvény értelmében a kormánynak – annak ellenére, hogy júniusban túlélte a bizalmi szavazást – kiegyensúlyozott költségvetést kellene a parlament elé terjesztenie. A kabinet a korábbi kudarcok után a konszolidációról is más hangnemben kíván kommunikálni, miközben a gazdasági növekedést ösztönző intézkedések kidolgozását hónapok óta ígéri. Mindeközben a 2027-es választási év közeledtével a kormánypártok aligha engedhetik meg maguknak, hogy tovább növeljék a lakosság elégedetlenségét a már bevezetett megszorítások miatt.

A részletekről Sidó H. Zoltán gazdasági szakíró, az Új Szó főszerkesztő-helyettese beszélt Tilajcsík Dórának a pénteki Reggeliben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban