
A „Szlovákia szélenergia-fejlesztési zónái” című dokumentumban eredetileg 8 övezetet jelöltek ki a szélerőműparkok létrehozására, köztük a Dunaszerdahelyi járásbeli Nyékvárkony-Alistál, Ekecs és Nemesócsa, az érsekújvárbeli Tótmegyer és Érsekújvár térségében. Az egy megmaradó terület a Nagymihályi járásbeli Kelet nevű próbaövezet, amelyet két részre osztanak szét.
Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter arról számolt be az önkormányzati képviselők jelenlétében tartott sajtótájékoztatón, hogy a szélerőműparok csak akkor jönnek létre, ha azzal egyetértenek az önkormányzatok is, amit azonban nem tart valószínűnek.
A tárcavezető szerint a dokumentum jóváhagyására azért is szükség van, mert 35 magánszféra által kezdeményezett szélerőműpark-építési projekt már a törvény hatálybalépése előtt belépett a környezeti hatástanulmányi (EIA) eljárásba, amelynek keretében az önkormányzat jóváhagyó véleménye szükséges.
Taraba szerint tehát bárki, aki a dokumentum jóváhagyása ellen lobbizik, valójában a 35 szélerőműpark megépítése mellett lobbizik. A szélerőműparkok létrehozása a közelmúltban vitát váltott ki, több polgármester és önkormányzati képviselő is tiltakozását fejezte ki, a minisztérium nyilvános megbeszélése pedig több akadályba ütközött.
(TASR)