Na hlavný obsah

Lemondott tisztségéről a Művészeti Alap elnöke

Matúš Oľha, a Művészeti Alap (FPU) tanácsának elnöke lemondott tisztségéről, hónapok óta tartó médiatámadásokra hivatkozva — tanácstagi megbízatását azonban megtartja.

A lemondás előzménye, hogy a tanács legutóbbi ülése után Matúš Oľha már nem válaszolt az újságírók kérdéseire, majd a testület bejelentette: feljelentést tesz rémhírterjesztés miatt az alap munkatársainak állítólagos lehallgatása ügyében. Korábban ugyanakkor az alap titkársága megerősítette, hogy az irodákban valóban találtak rejtett lehallgatóeszközöket, ezért feljelentést tettek.

Az új elnök megválasztásáig, amelyre augusztus 12-én kerül sor, a tanácsot az alelnök, Ľubomír Kleštinec vezeti. Az alap megbízott vezetője szerint a váltás nem befolyásolja sem a pályázatok elbírálását, sem a már megítélt támogatások kifizetését. Martina Šimkovičová kulturális miniszter sajnálatát fejezte ki Oľha döntése miatt.

Úgy véli, a Művészeti Alapot érő bírálatok jelentős része valójában nem az intézmény működéséről, hanem a kulturális támogatások elosztásának átalakításáról szól. A tárcavezető szerint a minisztérium továbbra is átlátható és szabályokon alapuló támogatási rendszert kíván működtetni.

Az ellenzéki pártok ugyanakkor üdvözölték Oľha lemondását, de hangsúlyozták: önmagában az elnök távozása nem oldja meg a Művészeti Alap körüli problémákat. Szerintük az intézmény működését továbbra is a kormány korábbi személyi és szervezeti változtatásai terhelik, ezért mélyebb reformokra lenne szükség.

Zora Jaurová, a Progresszív Szlovákia képviselője szerint a jelenlegi kormányzat működésképtelenné tette az alapot. Bírálta, hogy Oľha a tanács tagja marad, amit „a teljes szlovák kultúra megcsúfolásának” nevezett. Az SaS-nél a lemondást az egyetlen helyes lépésnek tartják, míg Natália Milanová a Slovensko mozgalom tagja attól tart, hogy a csere nem hoz javulást, és a távozó elnök helyére hasonlóan problematikus személy kerülhet.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban