Na hlavný obsah

Jogállamiság, korrupció és ellenzéki közeledés – ez határozta meg a hét belpolitikai napirendjét

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.

Foto: TASR

Az Európai Bizottság friss jogállamisági jelentése szerint Szlovákia az igazságszolgáltatás egyes területein előrelépést ért el, a korrupció elleni küzdelem, a jogalkotás átláthatósága és a közszolgálati média függetlensége terén azonban továbbra is komoly hiányosságok állnak fenn – a Fico-kormány a kritikát elfogultnak minősítette, és visszautasította.

A bírálat pontosan abba a politikai kontextusba érkezik, amelyre a Progresszív Szlovákia (PS) folyamatosan hivatkozik: a párt a jogállami kudarcokat használja érvként a kormányváltás szükségessége mellett, és partnereket keres ehhez. A lehetséges szövetségesek között szerepel a Magyar Szövetség is, amellyel hónapok óta zajlanak szakértői szintű tárgyalások – eddig kézzelfogható megállapodás nélkül.

A héten emellett a gölnicbányai tragédia intézményi kezeléséről is szó esett: Maroš Žilinka főügyész mulasztásokat azonosított az ügyben, jelezve, hogy a kormánnyal szembeni kritika az állami intézményrendszeren belülről is érkezhet.

Közéleti-politikai összefoglaló Szilvássy József újságíróval a Pátria Rádióban. A műsort Tilajcsík Dóra vezette vezette.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban