
Június 24-én egymást követő két erős rengés — egy 7,2-es, majd egy 7,5-es erősségű földmozgás — sújtotta Venezuelát. A kettős rengés eddig több mint 2300 halálos áldozatot követelt, az eltűntek száma meghaladja a 40 ezret, és a hatóságok egyre kisebb esélyt látnak arra, hogy ennyi nappal a katasztrófa után valakit élve emeljenek ki a romok alól.
Az ország hét napos állami gyászt hirdetett, a mentőcsapatok azonban még mindig aktívan dolgoznak a terepen. Venezuela mindezt egy rendkívül érzékeny átmeneti időszakban éli meg: fél évvel ezelőtt az Egyesült Államok nyomására Nicolas Maduro elhagyta a hatalmat, azóta korábbi helyettese, Delcy Rodríguez vezeti az országot.
A gazdaság óvatosan nyitni kezdett a külvilág felé, de a várt politikai reformok — köztük a szabad választások — egyelőre váratnak magukra, és úgy tűnik, Washington sem sürgeti különösebben ezt a folyamatot.
Arról, milyen állapotok jellemzik a katasztrófa sújtotta Venezuelát, és milyenek az ország gazdasági, illetve politikai kilátásai, Bábel Ivett Vógel Dávid latin-Amerika-szakértővel beszélgetett a Pátria Rádió adásában.