
Kedden a diákok többsége kézhez kapja az elmúlt tíz hónap munkáját összegző bizonyítványt, miközben néhány intézményben már a hét végén, illetve hétfőn lezajlott az osztás. Több ezer gyerek idén veszi át először az okmányt, míg egy másik csoport utoljára fog kezet tanáraival, mielőtt elballagna. A kérdés azonban változatlanul az, hogy az érdemjegyek valóban tükrözik-e a gyerekek képességeit, és hogy a bizonyítványosztás napjának valóban a nagy dicséretekről és a szigorú dorgálásokról kell-e szólnia.
Strédl Terézia gyermekpszichológus, egyetemi docens szerint a bizonyítvány nem csupán a diákok teljesítményét tükröző dokumentum, hanem komoly érzelmi hatással is bír a családokra. A szakértő szerint a szülőknek tudatosan kell kezelniük a gyermekek reakcióit – legyen szó örömről, meglepetésről vagy csalódottságról –, és különösen fontos a kisebbeknél, az első osztályosoknál alkalmazott megközelítés, akik számára ez még teljesen újszerű élmény.
Strédl Terézia arra is felhívta a figyelmet, hogy a digitális ellenőrzők korában a jegyek már nem okozhatnának akkora meglepetést, a felelősség pedig megosztott a diák és a szülő között. Ha az eredmény nem felel meg az elvárásoknak, a motiváció és a bizalom helyreállítása a cél, míg kiváló teljesítmény esetén az ideális jutalmazás módjáról is szót ejtett. A szakértő szerint a túlzott szülői, illetve a gyerekek által önmagukra rótt elvárások komoly terhet jelenthetnek, a versenyszellem pedig részben tanult viselkedés, amelyet a családi háttér is alakít.
A Munka-, Szociális és Családügyi Központ nemzeti segélyvonalának friss adatai szerint a tanév végéhez közeledve jelentősen nő a szorongással küzdő gyerekek száma – ők azonban jellemzően nem magától az érdemjegytől, hanem a szülők várható reakciójától félnek leginkább.
Strédl Teréziával Tilajcsík Dóra beszélgetett a keddi Reggeliben.