
A katolikus egyházon belüli szexuális visszaélések továbbra is „nyílt sebet” jelentenek – erről beszélt XIV. Leó pápa spanyolországi látogatásának kezdetén Madridban. Az egyházfő útja során találkozik a papi visszaélések áldozataival is. A spanyol ombudsman korábbi jelentése szerint 1940 óta mintegy 200 ezer kiskorú válhatott ilyen bűncselekmények áldozatává az országban.
A Vatikán közlése szerint a program részeként a Kanári-szigeteken találkozik bevándorlókkal és segélyszervezetekkel, valamint megemlékezik az Európa felé vezető veszélyes út során életüket vesztett emberekről is.
A pápa a spanyol parlamentben is beszédet mond, és részt vesz tömeges vallási eseményeken Madridban és Barcelonában. Látogatása politikailag megosztott időszakban zajlik, amikor Pedro Sánchez miniszterelnök kormánya belpolitikai és korrupciós vádak miatt is nyomás alatt áll.
A látogatásra rendkívüli biztonsági intézkedéseket hoztak, több mint 15 ezer rendőr bevonásával. A mostani út XIV. Leó pápa első európai hivatalos látogatása Olaszországon kívül.
(TASR)