Na hlavný obsah

Rezeg a léc a brit miniszterelnök alatt

Keir Starmer brit miniszterelnök helyzete hetről hétre nehezedik. A kormányzó Munkáspárt megsemmisítő vereséget szenvedett a helyhatósági és regionális választásokon, és most már saját miniszterei is elmozdítását szorgalmazzák.

Foto: TASR/Radovan Stoklasa

Wes Streeting egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette lemondását, mivel – saját szavai szerint – elvesztette bizalmát Starmer vezetői képességeiben. Levelében így fogalmazott: „ahol elképzelésekre lenne szükség, ott csak légüres tér van, ahol irányvonal kellene, ott csak sodródunk.” Streeting egyúttal az EU-ba való visszatérést is szorgalmazza, és nyíltan pályázik a pártelnöki posztra.

Andy Burnham manchesteri polgármester bejelentette visszatérési szándékát az alsóházba. Egy helyi munkáspárti képviselő le is mondott mandátumáról, hogy utat nyisson a népszerű „Észak királyának.”

Starmer elmozdításához 81 munkáspárti képviselő közös nyilatkozata szükséges. A kormányfő nem mond le – de a versengés már megkezdődött.

A témáról Tóth Vali állandó londoni tudósítóval Bábel Ivett beszélgetett.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban