A 76 és 34 éves sértetteket a helyszínen látták el, majd kórházba szállították őket; állapotuk stabil. A 45 éves gyanúsítottat emberölési kísérlet gyanújával tartóztatták le. A rendőrség közlése szerint a gyanúsított szomáliai születésű brit állampolgár.
A terrorizmus elleni londoni rendőri egység vezetője, Laurence Taylor megerősítette, hogy az esetet formálisan terrorincidensnek nyilvánították, és vizsgálják, hogy a támadás szándékosan a londoni zsidó közösséget célozta-e.
Felelősséget vállalt a támadásért a HAYI (Harakat Ashab al-Yamin al-Islamiya) nevű, Iránhoz kötődőnek tartott csoport, amely korábban más londoni és európai támadásokhoz is kapcsolódott. A rendőrség vizsgálja az online bejelentés hitelességét. Mark Rowley főkapitány szerint „tudjuk, hogy egyes személyeket idegen szervezetek és ellenséges államok ösztönöznek, rábeszélnek vagy fizetnek erőszakos cselekmények elkövetésére.”
Ez a második bejelentett terrortámadás a brit zsidó közösség ellen hét hónapon belül – az előző a tavalyi októberi, Heaton Park-i zsinagógai iszlamista merénylet volt, amelyben két ember életét vesztette.
Golders Greenben az elmúlt hetekben ez már a harmadik erőszakos incidens: március végén négy, a zsidó közösséghez tartozó mentőautót gyújtottak fel, majd zsidó intézményekre és zsinagógákra is tűzgyújtásos támadások következtek. Keir Starmer brit miniszterelnök „mélységesen aggasztónak” nevezte a történteket, és kormányzati válságkezelő tanácskozást hívott össze.