„Az oroszok éjszaka megtámadták Zaporizzsja régiót. Két támadást hajtottak végre, magánházakat semmisítettek meg” – közölte Ivan Fedorov kormányzó a Telegramon. Elmondása szerint egy 30 éves nő meghalt, illetve egy 10 éves fiú és egy 48 éves nő megsérült.
Az ukrán légierő közölte, Oroszország 159 drónnal támadta az országot, amelyek közül a légvédelmi rendszerek 133-at megsemmisítettek. Moszkva több régiót is célba vett, köztük a kikötővárost, Odesszát, ahol a hatóságok szerint két gabonaszállító teherhajó megsérült, és a legénység két tagja megsebesült.
Eközben egy ukrán dróntámadás következtében egy ember életét vesztette Oroszország határ menti Belgorodi területén – írta a Telegramon a helyi kormányzó, Vjacseszlav Gladkov. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök időközben bejelentette, hogy az ukrán és az amerikai tárgyalók szombaton az Egyesült Államokban találkoznak, hogy megpróbálják újraindítani az orosz invázióról folytatott tárgyalásokat.
(TASR)