
„Egyelőre cáfolnom kell az ilyen kijelentéseket. Csakis a kormányfő kereshet meg ilyen javaslattal, de eddig egyáltalán nem beszéltünk erről a témáról, még érintőlegesen sem. Nem tudok semmilyen átalakítási tervről” – mondta Pellegrini.
Andrej Danko SNS-elnök a hétvégén kijelentette, a kormány esetleges átalakításáról kizárólag Robert Fico kormányfő dönthet, és valószínűleg elgondolkodik rajta.
Elvárja viszont, hogy ebben az esetben igazságosan bírálja el az összes miniszter eddigi tevékenységét. Danko azt is kijelentette, ha szükség lesz a kormány átfogó átalakítására, abban az SNS „maximálisan együtt fog működni”.
(TASR)