A kínai külügyminisztérium már korábban is azt ajánlotta állampolgárainak, hogy „a jelenlegi biztonsági helyzetre való tekintettel” egyelőre ne utazzanak Iránba. A minisztérium hozzátette, hogy a kínai nagykövetségek és konzulátusok Iránban és a szomszédos országokban „szükséges segítséget” nyújtanak azoknak a kínai állampolgároknak, akik kereskedelmi járatokkal vagy szárazföldi útvonalakon próbálnak elutazni.
Az ajánlás egy nappal azután érkezett, hogy lezárult a harmadik fordulója az iráni nukleáris programról szóló tárgyalásoknak Teherán és Washington között.
(TASR)