Na hlavný obsah

Maroš Šefčovič cáfolta, hogy köze lett volna Jefrrey Epsteinhez

Az Európai Bizottság kereskedelemért felelős szlovák biztosa a sajtó értesülései szerint háromszor szerepel az Epstein iratokban.

Foto: TASR/Martin Baumann

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős szlovák biztosa kedden határozottan cáfolta, hogy bármilyen kapcsolata lett volna Jeffrey Epsteinnel, az amerikai pénzügyi befektetővel és elítélt szexuális bűnözővel.

Reakciójában hangsúlyozta: soha nem találkozott, nem kommunikált és közvetve sem került kapcsolatba Epsteinnel, és nem adott engedélyt arra sem, hogy a nevét bárki – köztük Miroslav Lajčák volt külügyminiszter, Robert Fico miniszterelnök korábbi tanácsadója – említse Epstein előtt.

A Politico magazin szerint Šefčovič neve három alkalommal szerepel a múlt héten nyilvánosságra hozott amerikai iratokban, ám ezek nem bizonyítanak kapcsolatot közte és Epstein között.

A biztos közölte: felháborítónak tartja, hogy a nevét a tudta és beleegyezése nélkül használták. Miroslav Lajčák a múlt héten emiatt távozott tanácsadói posztjáról, ugyanakkor tagadta, hogy tudott volna Epstein bűncselekményeiről.

Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkos lett egy New York-i börtönben; az ügy a kiskorúak szexuális kizsákmányolásának egyik legsúlyosabb nemzetközi botrányává vált.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban