
Fidan szerint Törökország elutasítja a Teherán elleni katonai műveletet.
„Mindenképpen azt akarjuk, hogy a problémákat párbeszéd útján oldják meg” – mondta Fidan újságíróknak Isztambulban.
„Reméljük, hogy az Egyesült Államok és Irán egymás között rendezi ezt a kérdést – akár közvetítők, más szereplők vagy közvetlen párbeszéd révén” – mondta.
Fidan szerint Törökország megkülömböztetett figyelemmel kíséri az iráni fejleményeket, ahol emberi jogi szervezetek szerint a tömegtüntetések ezrek életét követelték.
(TASR)