Na hlavný obsah

Szerbiában tárgyalt Peter Pellegrini

Peter Pellegrini köztársasági elnök vasárnap Belgrádban Aleksandar Vučić szerb elnökkel tárgyalt.

Peter Pellegrini szlovák államfő és Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök
Foto: TASR/Martin Medňanský

A közös sajtótájékoztatón Pellegrini hangsúlyozta: Szlovákia következetesen támogatja Szerbia európai uniós csatlakozását, és ha az ország teljesíti a feltételeket, joga van az EU-tagsághoz.

Pellegrini bírálta az uniós bővítési folyamat politikai késleltetését, és figyelmeztetett: ez alááshatja a nyugat-balkáni lakosság bizalmát. A felek a globális kérdésekről is egyeztettek, a béke mielőbbi helyreállítását sürgették, így az ukrajnai háború lezárását is.

A tárgyalásokon az évente mintegy 1,2 milliárd euró értékű kereskedelmi együttműködésről, valamint az energetikáról és a védelmi iparról is szó esett.

Pellegrini jelezte: Szlovákia kész segíteni Szerbiát egy atomerőmű építésében, és bejelentette a vajdasági Szlovák Ház projektjének újraindítását.

A köztársasági elnök Belgrádban egyeztetett Ana Brnabić házelnökkel és Đuro Macut miniszterelnökkel, majd Koszovóban felkereste a KFOR-misszióban szolgáló szlovák katonákat. Hétfőn a bácskai szlovák közösséget látogatja meg Báčsky Petrovecen.

(TASR)





Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban