Ezt Mária Kolíková (SaS) parlamenti képviselő jelentette be. A HLAS képviselői olyan módosítást terjesztettek elő, amelynek célja a új törvénynek az európai irányelvvel való összhangba hozása. Kolíková emlékeztetett arra, hogy a törvényjavaslat továbbra is a hivatal vezetésének cseréjét célozza, és az elnököt a parlament elnöke választaná meg.
A képviselőnő szerint a törvény továbbra is lehetőséget biztosít a védett státuszt kapott bejelentők védelmének felülvizsgálatára. Nem gondolja, hogy az Európai Bizottság aggályai eloszlottak volna.
A módosító javaslatot Richard Eliáš (HLAS) képviselő terjesztette elő csütörtökön.
A képviselők már második hete tárgyalják a törvényjavaslatot, rövidített jogalkotási eljárásban. A pénteki ülésen is csak ezzel foglalkoznak.
(TASR)