Na hlavný obsah

55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter magyar színművész

Ötvenöt éves korában meghalt Kálloy Molnár Péter színművész, rendező, író és zenész . A család MTI-hez eljuttatott közleménye szerint halálát rövid lefolyású betegség okozta.

Foto: Csokonai Nemzeti Színház Debrecen/Facebook

970-ben született Mezőcsáton. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán majd a Vígszínházhoz szerződött.

A Beugró című tévéműsor állandó szereplője volt, rendszeresen vállalt szinkronszerepeket és szinkronrendezőként is dolgozott. Játszott többek között a Valami Amerikában, az Üvegtigris-trilógiában és az Állítsátok meg Terézanyut!-ban.

Rendezett Rómeó és Júliát, Macbethet, legnagyobb színházi sikerét a Shakespeare Összes Rövidítve hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt 600-nál is többször adtak elő.

Három albuma jelent meg, rendszeresen turnézott Magyarországon és külföldön – többször Szlovákiában is.

(hvg, vasárnap, újszó)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Kultúra | Tudomány rovatban