Döntését azzal indokolta, hogy a tudományos és innovációs pályázatok vitatott eredményei miatt szeretné megóvni pártja, a Hlas, valamint Szlovákia és a hazai ipar jó hírnevét. Kmec szerint komoly szakmai hibát nem követett el. Robert Fico kormányfő már pénteken jelezte: arra kéri az államfőt, hogy mentse fel Kmecet. A távozó miniszterelnök-helyettes saját hibájaként csupán azt említette, hogy politikai tapasztalatlansága miatt a támogatási felhívásokba a nagy cégek mellett a kisebb innovátorokat is be akarta vonni.
(tasr)