Na hlavný obsah

A Művészeti Alap működésének átvizsgálását kérték kulturális szervezetek az Állami Számvevőszéktől

Civil kulturális szervezetek, köztük az „Otvorená kultúra!”, azaz a Nyitott kultúra kezdeményezte, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja át a Művészeti Alap működését.

Foto: SITA

Állításuk szerint az alap vezetősége több esetben hozott támogatási döntéseket a szabályokkal ellentétben, ami szerintük átláthatatlan közpénzfelhasználást eredményezett.

A beadvány érinti az alap korábbi igazgatójának, Róbert Špotáknak az áprilisi menesztését is, amelyet a platform jogszerűtlennek tart. Kifogásolják továbbá, hogy máig nem írták ki a nyílt pályázatot az igazgatói posztra, és szerintük a jelenlegi ügyvezető nem felel meg a törvényben előírt szakmai feltételeknek.

A szervezetek azt kérik, állapítsák meg, történt-e szabálysértés. A Művészeti Alap egyelőre nem nyilatkozott az ügy kapcsán.

(SITA)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban