
A képviselő kijelentette, hogy nem akart távozni a Slovensko mozgalomból.
„Én maradni akartam és dolgozni a mozgalomért (…) Nem akartam a távozásommal megerősíteni bennük azt az érzést, hogy egyrészt megváltoztattam az álláspontom, másrészt pedig még el is megyek.“ – nyilatkozta Krátky, aki szerint helyes volt támogatnia az Alkotmánymódosítást, viszont ismételten elnézést kért, amiért a döntéséről nem tájékoztatott időben.
Nem számított a kizárásra, így nem tudja, mi vár rá a jövőben. Arra a felvetésre, hogy lemondjon mandátumáról – amit Igor Matovič javasolt neki –, azt mondta, szerinte rossz üzenet lenne, ha azért mondana le, mert a lelkiismerete szerint szavazott.
Emlékeztetett rá, hogy már a júniusi szavazás előtt fontolóra vette a támogatását, és felajánlotta, hogy lemond akkor a mandátumáról, erről azonban lebeszélték a párttársai.
KDH kijelentette, hogy az ajtajuk nyitva áll mindenki előtt, aki velük azonos értékrendet vall, viszont nem tárgyaltak sem Krátkyval, sem Marek Krajčíval a belépésükről. Igor Matovič, a Slovensko mozgalom vezetője jelezte, hogy szeretné megtartani Krajčít, mivel beismerte, hogy hibázott.
(TASR)