
Bartusz György 1933. október 23-án született Kéménden. Prágában végezte tanulmányait, majd Kassára költözött.
1968 után bekapcsolódott különböző underground csoportok tevékenységébe és rendezvényekbe. A Bársonyos Forradalom után tanítani kezdett. 1992-ben professzor lett, és a Képzőművészeti Főiskolán dolgozott.
A kassai Műszaki Egyetem ma is működő Művészeti Karának alapítását kezdeményezte, 1999-től nyugdíjazásáig az egyetem Szabadművészetek Tanszékének vezetőjként tevékenykedett. Számos kiállításon képviselte a szlovákiai művészetet – belföldön és külföldön egyaránt.
Szinte minden hagyományos és modern képzőművészeti önkifejezési módot kipróbált. 2004-ben Munkácsy-díjjal ismerték el munkásságát, tavaly januárban pedig a Ľudovít Štúr Érdemrend II. fokozatát vehette át Zuzana Čaputová államfőtől.
(TASR)