
Az Alexander Dubček vezette reformfolyamat a szabadság és a jogállamiság iránti vágyat fejezte ki, amit az invázió és a normalizáció erőszakkal tört meg.
Az államfő kiemelte: a szabadság utáni vágy azonban megmaradt, és értékalapját adta az 1989-es bársonyos forradalomnak is.
Pellegrini hangsúlyozta, hogy a mai világban fontos a demokrácia és az európai, valamint NATO-közösséghez tartozás erősítése, hogy soha többé ne ismétlődjön meg egy nagyhatalom beavatkozása az ország sorsába.
. A politikai pártok is reagáltak az évfordulóra: Az SaS szerint ez a nap annak a szimbóluma, ahogy az idegen hatalmak képesek erőszakkal megállítani egy ország demokratikus törekvéseit, ezért védeni kell a demokráciát azzal is, hogy naponta elutasítjuk az orosz propagandát és az autoriter praktikákat.
A szabadság védelmére szólított fel a Progresszív Szlovákia is, főleg a háborús mindennapokban, hiszen a megszállás 20 évre ellehetetlenítette a szabadsághoz vezető utat Csehszlovákia számára.
A KDH szerint nem szabad elfeledkezni a 68-as események üzenetéről, hiába tűnik alapértelmezettnek a szabadság, mert könnyen el lehet nyomni, és meg lehet tőle fosztani az embereket.
(TASR)