A csehek 60 százaléka szerint Csehország túl sok ukrajnai menekültet fogadott be
A csehek 60 százaléka szerint Csehország túl sok ukrajnai menekültet fogadott be, akik gazdasági terhet jelentenek az ország számára – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyet a STEM ügynökség készített júniusban ezer fős mintán.
Ukrajnából érkezett menekültek kérnek segítséget Pozsony főpályaudvarán felállított ideiglenes információs központ önkénteseitől.Foto: TASR
A felmérés csütörtökön nyilvánosságra hozott eredménye szerint azt a véleményt, miszerint a társadalom többsége már belefáradt az ukrajnai menekültek jelenlétébe, bár elviseli őket, a megkérdezettek 40 százaléka hangoztatta. Másfelől a lakosság több mint fele továbbra is támogatja az ukrajnai menekülteket.