Na hlavný obsah

Hivatalba lépése óta először találkozott az emberi jogi biztossal a legfelsőbb bíróság elnöke

Hivatalba lépése óta először találkozott Róbert Dobrovodský, emberi jogi biztossal František Mozner, a legfelsőbb bíróság elnöke. Mozner és Dobrovodský egyetértettek abban, hogy a két intézmény között szoros és magas szintű együttműködésre van szükség az alapvető jogok és szabadságok magas színvonalú védelmének szavatolása érdekében.

Foto: TASR/Jakub Kotian, Pavel Neubauer

Egyetértettek, hogy fontos az eljárások összehangolása a jogalkotási folyamaton belül, ahogy az olyan konkrét intézkedések végrehajtása is, amelyek hozzájárulnak az igazságszolgáltatási rendszer jobb működéséhez és a polgári bizalom növeléséhez. Ebben az összefüggésben a Polgári Törvénykönyv újrakodifikálásának témája, valamint a polgári nemperes eljárás módosítására irányuló javaslatok rezonáltak.

Az emberi jogok biztosa bemutatta az alapvető jogok és szabadságok védelmével kapcsolatos tevékenységét, valamint az alkotmánybíróságnak tett, mindenekelőtt a gyógyszertörvény jogszerűségével, valamint a bíróságok döntéshozatali tevékenységével összefüggésben tett javaslatait.

A találkozón a legfelsőbb bíróság alelnöke, Andrea Moravčíková, valamint, az emberi jogi biztos hivatalának vezetője, Alexandra Stachová is részt vett.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban