
Röviddel hajnali három óra után újabb ballisztikus rakéták indítását észlelték Irán felől. Négyen életüket vesztették és 87-en megsérültek, közülük hatan súlyosan. A közép-izraeli Bnej Brak városában egy 80 év körüli férfit holtan találtak, Petach Tikvában pedig egy húszemeletes épületet ért találat, aminek több szintje súlyosan megrongálódott. Nem kizárt, hogy emberek rekedtek a romok alatt. , és több helyen (Tel-Avivban és Jeruzsálemben is) megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Az izraeli hadsereg szerint sikerült több rakétát megsemmisíteni, de néhány célba is ért. A támadást követően az izraeli hatóságok óvóhelyre szólították fel a lakosságot, de a riasztást később visszavonták. Az izraeli hadsereg válaszul légicsapásokat hajtott végre Teheránban.
Az IRNA hírügynökség forrásai alapján az iráni vezetés közölte, hogy a „célzott és pusztító csapások” Izrael ellen folytatódni fognak, amíg az ország „teljesen el nem pusztul”. Az iráni támadás válasz volt az izraeli hadsereg pénteki légicsapására, amely Irán katonai és nukleáris létesítményeit érte, és több vezető halálát okozta.