Az első európai kupadöntőjét játszó német csapat az első félidőben kétgólos hátrányba került, és fordulás után sem tudott közelebb kerülni minden tekintetben jobb ellenfeléhez. Érdekesség: a birminghami együttes spanyol vezetőedzője, Unai Emery védenceivel ötödször nyerte meg a sorozatot! A játék képe alapján meglepő volt, hogy az angolok bombagólokkal kétgólos előnyre tettek szert az első félidő hajrájában: a 41. percben Youri Tielemans kapásból a hálóba lőtt, közvetlenül a szünet előtt Emiliano Buendia 16 méterről a felső sarokba tekerte a labdát. Az 58. percben Morgan Rogers állította be a végeredményt.
Az Aston Villának ez volt a harmadik európai kupadöntője ‑ 1982-ben a BEK-ben a Bayern Münchent győzte le, majd a Szuperkupa-mérkőzésen a Barcelonát is megverte ‑, trófeát pedig az 1996-os angol Ligakupa elhódítása után szerzett ismét. (Pátria Rádió)