Na hlavný obsah

Változó világrendről beszélt a miniszterelnök

A NATO esetleges feloszlásáról is beszélt Robert Fico a Szlovák Rádió szombat deli műsorában.

Változó világrendről beszélt a miniszterelnök
Foto: TASR/Martin Baumann

A kormányfő szerint a világrend bomlóban van, és olyan szervezetek, mint az NATO, az ENSZ vagy az Európai Unió egyre kevésbé képesek befolyásolni az eseményeket. Fico úgy látja, Európának saját gazdasági erejére kell építenie, és változtatnia kell jelenlegi politikáján.

Közben attól tart, hogy a világ több konfliktusa – Ukrajna, Irán, sőt akár Kuba és Venezuela – egy nagyobb, globális háborúhoz vezethet. A miniszterelnök szerint Viktor Orbán álláspontja is érthető az Ukrajnának szánt hitel ügyében. Hozzátette: Szlovákia továbbra is korrekt kapcsolatokra törekszik partnereivel, köztük Ukrajnával és Csehországgal is.

Harminc napra korlátozza a kormány a gázolaj vásárlását, és a kettős árat – jelentette ki Robert Fico. A lépés a külföldieket érintené hátrányosan, de szerinte az Európai Unió nem reagál majd időben, így nincs mitől tartani. A kormányfő szerint ezzel a hazai piacot védik, mivel Szlovákiában alacsonyabbak az üzemanyagárak.

Fico úgy látja: az olajválság elhúzódhat, és akár súlyos hiány is kialakulhat. Két forgatókönyvvel számol: az egyikben folyamatos drágulás jön, a másikban pedig üzemanyaghiány és sokkszerű áremelkedés. Ez gyorsan begyűrűzhet az inflációba, érintheti a mezőgazdaságot is, és végső soron az egész gazdaságot megterhelheti.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban