A lehető legkeményebben kell fellépnie az iskoláknak küldött fenyegetésekkel szemben, óvintézkedéseket elfogadni és kinyomozni, majd megbüntetni a tetteseket – jelentette ki Peter Pellegrini államfő a közösségi médiában a mai iskolai fenyegetések kapcsán.
„A szülőknek tudniuk kell, hogy az iskola, ahova minden nap járnak a gyerekeik, fizikai és pszichikai szempontból is biztonságos” – tette hozzá az államfő azzal, hogy az egyik leggyávább tett, amire valaki vetemedhet, a gyerekek fenyegetése.
(tasr)