
Mindez azokból az legújabban nyilvánosságra hozott adatokból, amit néhány napja indított az amerikai igazságügyi minisztérium: mintegy hárommillió oldalnyi dokumentummal, 180 ezer fotóval és kétezer videóval az Epstein-aktákban szereplő anyagokból.
Az látszik belőlük, hogy a hírhedt milliárdosnak a legtöbben még akkor sem fordítottak hátat, miután 2008-ban jogerősen 18 hónap börtönbüntetésre ítélték emberkereskedelem és kiskorúak megrontása miatt.
A nyilvánosság elé tárt dokumentumtömeg ugyanakkor még mindig nem az összes bizonyíték a szexuális bűnöző kiterjedt tevékenységének feltárására: sőt, az áldozatok egy csoportja azt mondja, a visszatartott mintegy kétmillió dokumentummal valójában jobban védik az elit több tagját is, mint ahogy eddig tették.
A világ most elszámoltatja azokat, akik szemet hunytak a pedofil szörnyeteg – elítélt bűnöző – kiskorúakat szexuálisan kizsákmányoló praktikái felett?
Horváth Gábor USA-szakértővel, volt washingtoni tudósítóval Kálmán Norbert beszélgetett.