Na hlavný obsah

Ha Európa nem akar alárendelt szerepet játszani a jövőben, akkor valódi föderációvá kell válnia

Alig két héttel a kanadai miniszterelnök, Mark Carney történelminek tekinthető davosi beszéde után a volt olasz kormányfő, Mario Draghi tulajdonképpen elmondta a Carney-beszéd európai verzióját.

Foto: SITA/AP

Mindkét szónok gondolatának kiindulópontja az volt, hogy az eddig ismert világrend visszavonhatatlanul megváltozott, Mario Draghi azonban a globális következmények helyett sokkal inkább az Európai Unió jövőjére koncentrált

Hogy hol van az Unió 27 tagú közösségének a helye ebben az új struktúrában. Amióta Draghit két éve felkérték, hogy készítsen jelentést az unió versenyképességéről, véleménye egyértelműen irányadónak számít. Nem véletlen, hogy ezúttal is komoly érdeklődés övezte az előadását.

A témáról Bod Péter Ákos közgazdásszal, egyetemi tanárral, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökével Tilajcsík Dóra beszélgetett.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban