Na hlavný obsah

Akit a Jézuska hozott. Negyven éve

„Megünneplem a negyvenet. De nem vagyok az a típus, aki beül egy étterembe, fejem fölött a negyvenes lufival, s közben szól a Kis Grófo. Én a színpadon ünneplek” – mondja Puss Tamás, a Phoenix RT frontembere.

A januárban megjelent Amit itt hagyunk című stúdiólemez és a december 27-i dunaszerdahelyi dupla koncert, a PussTomi4X + Népzenei Akusztik szép keretet ad a Phoenix RT idei évének. Közben volt az albumnak magyarországi és felvidéki bemutatója, szerepeltek a Petőfi Rádió Akusztik műsorában, turnéztak a Z!ENEMi együttessel és a Roaddal, valamint felléptek több fesztiválon is.

A négytagú Phoenix RT két zenésze, a december 23-án a negyvenedik életévét betöltött Puss Tamás énekes, basszusgitáros és Győrög Márton gitáros, elektronikus hangszeres járt a Pentaton beszélgetős változatában, ahol kiveséztük az óévet és tervezgettük az újat.

A podcastből kiderül:

  • Tomi hogyan emlékszik vissza gyerekkora karácsonyaira, és a születésnapokra,
  • milyen volt a Phoenix RT háromállomásos magyarországi turnéja a Roaddal,
  • jó döntés volt-e az Amit itt hagyunk című nagylemez januári kiadása,
  • melyek az album legnépszerűbb zeneszámai,
  • mivel magyarázzák azt, hogy a 2020-as Jelzőfény című nagylemezükön szereplő Fekete nem maradhat ki a koncertprogramból, miközben a tavalyi A Dal döntőjéig jutott Félszavak időközben kiszorult belőle,
  • minek köszönhető a surranópályán célba ért Fekete sikersorozata,
  • mennyire volt nagy feladat áthangszerelni a szerzeményeiket a Petőfi Rádió Akusztik című műsorába,
  • milyen lesz a petőfis koncertre épülő dunaszerdahelyi Népzenei Akusztik fellépésük,
  • kikkel egészül ki a zenekar a színpadon,
  • a frontember milyen dalokkal készül az Népzenei Akusztik előtt sorra kerülő PussTomi4X koncertjére, és kik lesznek a vendégei,
  • belátható időn belül miért nem lesz folytatása ennek a december 27-i ülős fellépésnek,
  • merre tart a Phoenix RT zenei világa,
  • miért gondolják úgy, hogy 2025 volt az eddigi legsikeresebb évük,
  • bírja-e még a tempót a negyvenéves zenész,
  • és a harmincnégy éves,
  • miért döntöttek a közelmúltban úgy, hogy menedzsert is szerződtetnek maguk mellé,
  • milyen lesz a készülő, 2027 januárjára tervezett Phoenix RT-stúdióalbum.

Puha József interjúja a Phoenix RT két zenészével, Puss Tamással és Győrög Mártonnal a december 10-i beszélgetős Pentatonban került adásba.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban