Sorozatban a 2. vereségét szenvedte el a címvédő és listavezető Slovan! A pozsonyiak óriási meglepetésre 2:0-ára kikaptak a sereghajtó kassaiak vendégeként. Az első negyed óra végén félbeszakadt a meccs, mert a kékek szurkolói füstbombákat dobáltak a pályára. Húszperces kényszerszünet után folytatódott a játék. A kelet-szlovákiaiak a 43. percben a csapatkapitány, Ján Krivák fejesgóljával szereztek vezetést. Fordulás után rákapcsolt a Slovan, fölényben futballozott, ám a 62. percben újabb gólt kapott: Šimon Rehuš közelről talált a hálóba. Csalódást okozott a bajnokcsapat, a nagyot küzdő, taktikusan futballozó hazaiak megérdemelten győzték le jóval esélyesebb ellenfelüket.
A 8. komáromiak 1:1-es döntetlent értek el az utolsó előtti, 11. helyen szerénykedő szakolcaiak otthonában. Az erdőhátiak a 28. percben kerültek előnybe, a sokkal többet kezdeményező KFC a 94. percben 11-esből egyenlített. Ezúttal is Šimon Šmehyl értékesítette a büntetőt! A rózsahegyiek bravúros 2:1-es győzelmet arattak a 2. helyen tanyázó zsolnaiak vendégeként, a Podbrezová pedig 4:0-ára nyert a 21. perctől emberhátrányban futballozó nagymihályiak vendégeként. Vasárnap 15.30-tól játsszák a Trenčín‑Prešov meccset, 18 órától pedig a DAC‑Trnava rangadót. (Pátria Rádió)