
Nem ülnek a kormány indokai a Bejelentővédelmi Hivatal (ÚOO) átalakításának okaival kapcsolatban. A megszüntetés és a Bűncselekmények Áldozatainak és a Társadalomellenes Tevékenységet Bejelentőknek Védelmet Nyújtó Hivatal létrehozása és működtetése nem lesz olcsóbb, a hivatal nem követett el törvénysértéseket, és az új intézmény vezetőinek kiválasztása sem lesz átláthatóbb – jelentette ki a módosítás parlamenti vitájában Lucia Plaváková, a PS képviselője.
Bejelentette, hogy az ellenzék három módosító javaslatot terjeszt elő, az első, hogy vonják vissza az átalakításra vonatkozó tervezetet. A második javaslat a törvény hatályba lépésének elhalasztását célozza. A harmadik javaslat, hogy a bűncselekmények áldozatainak kárpótlási ügyei maradjanak az igazságügyi minisztériumnál.
(TASR)