A prágai Károly Egyetem Komenský Evangélikus Hittudományi Karán végzett 1958-ban, majd 1975-ben a prágai Műszaki Egyetemen művészettörténészi diplomát szerzett, 1988-ban pedig a teológia doktora lett. Lelkipásztorként Szalóc, Rozsnyó, Hanva és Rimaszombat gyülekezeteiben szolgált.
Lelkészi tevékenysége mellett 1971 és 1985 között a betléri és a krasznahorkai történelmi Andrássy-könyvtár több ezer kötetes állományát rendezte. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat 1996 és 2008 között vezette püspökként, 2001-től pedig a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnökeként is tevékenykedett.
Erdélyi Gézát a református egyház „hálateljes közössége“ saját halottjának tekinti. Temetése december 9-én (kedden), 13 órától lesz a rimaszombati református templomban.
(reformata.sk, ma7)