
A brit kormányfő Donald Trump amerikai elnökre reagált, aki egymilliárd dolláros kártérítési pert indít a BBC ellen, miután kiderült, hogy a cég nem sokkal a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt manipulált módon számolt be Trump egyik korábbi beszédéről.
A Fehér Ház közölte, hogy az amerikai elnök egyik „külsős jogi képviselője“ már be is terjesztett egy keresetet a BBC ellen.
Keir Starmer azt mondta, ha hibák történtek, azokat ki kell javítani, a BBC-nek a lehetséges legmagasabb normákat kell alkalmaznia, elszámoltathatónak kell lennie, és a tévedéseket gyorsan korrigálnia kell. „Én azonban mindig is ki fogok állni az erős és független BBC mellett,“ – tette hozzá a brit miniszterelnök.
(MTI)