A belügyminiszter a kormány két éves tevékenységét értékelte. A pártelnök bírálta az előző kormányokat, amelyek véleménye szerint csak amatőrizmust mutattak, és bomlasztották az államot.
A pártelnök kiemelte a Hlas minisztereinek eddigi munkáját, és a belügyminisztérium kapcsán azt mondta, sikerült leállítaniuk az illegális migrációt. „Azt is leállítottuk, hogy itt valakikre majdnem minden másnap rátörjék az ajtót, hogy politikailag motivált ügyek történjenek. A rendőrségnek ma szabad keze van, az igazságszolgáltatás néha elhúzódik, de hidjék el, jönni fognak az eredmények, és a felelősségre vonás,“ tette hozzá Matúš Šutaj Eštok.
TASR