A Fradi egygólos hátrányból fordítva 3:2-re nyert a Salzburg vendégeként a főtábla 3. fordulós mérkőzésén. A leginkább a második félidőben látványos és izgalmas találkozón Varga Barnabás, Kristoffer Zachariassen, valamint Yusuf Bamidele talált be a zöld-fehérek részéről, méghozzá mindössze nyolc perc alatt. Varga az első félidőben tizenegyest hibázott. Robbie Keane vezetőedző csapata már hét pontot szerzett, így a nyolcaddöntőbe jutást érő 7. helyen áll a sorozat alapszakaszában. Az FTC két hét múlva a bolgár Ludogorecet fogadja a negyedik körben.
A Ferencváros drukkereit szállító különvonatot az osztrák rendőrség egységei a helyi belügyminisztérium utasítására a pirotechnika és a rossz viselkedés miatt visszafordították. A zöld-fehérek azonban így sem maradtak szurkolók nélkül, többen is eljutottak a stadionba, és kezdettől fogva lelkesen buzdították kedvenceiket. (Pátria Rádió)