
A cél, hogy segítsék azokat a szülőket, akik nehéz élethelyzetbe kerültek, és szeretnének önállóan talpra állni. A program részeként országszerte 46 tanácsadó központ működik majd, ahol pszichológus, jogász, közgazdász és szociális munkás mellett új szerepkörök is megjelennek: „személyes tapasztalati segítő” és „esetmenedzser”.
Az előbbi saját életélményeivel motiválja a résztvevőket, az utóbbi pedig személyre szabott támogatási tervet készít. A programba az egyedülálló szülők önként jelentkezhetnek, és havi motivációs támogatást is kaphatnak: – egy gyermek után 100 eurót, két gyermek után 150 eurót, három vagy több gyermek esetén 200 eurót.
Erik Tomáš szerint a rendszer 2026 februárjától indulhat, és célja, hogy az állami segítség mellett az egyedülálló szülők is aktívan részt vegyenek élethelyzetük javításában.
(TASR)