A magyar játékos a döntőben 6:3, 7:6 arányban nyert a holland Botic van de Zandschulp ellen. „Bár az idősebb generációhoz tartozom, még mindig itt vagyok, és nagyon örülök, hogy megvan a harmadik tornagyőzelmem“ – mondta Fucsovics Márton az 1 óra 52 perces döntő után.
A korábban a 22. helyen is álló Van de Zandschulp (92.) ellen negatív volt a mérlege a találkozó előtt, 2021 novemberében Stockholmban és 2023 áprilisában Monte-Carlóban a holland, 2022 januárjában Adelaide-ben pedig Fucsovics győzött.
A világranglistán jelenleg 94. helyezett Fucsovics ötödik alkalommal játszhatott döntőt az ATP Touron. 2018-ban Genfben és 2024-ben Bukarestben nyert 250-es tornát, míg 2019 februárjában a szófiai 250-es viadalon és 2021 márciusában a rotterdami 500-as verseny fináléjában kikapott. Challenger viadalokon további hét tornagyőzelmet szerzett. A serleg mellé 109 640 dollár pénzdíj jár, valamint 250 ranglistapont, amivel várhatóan feljön a 63. helyre a magyar játékos, akire az amerikai nyílt teniszbajnokság első körében a 27. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalov vár – jelen állás szerint arra a mérkőzésre kedden kerül sor. (Pátria Rádió)