
Több mint egy hét telt el azóta, hogy a szerbiai Petrőcön sor került a helyi szlovák közösség által szervezett hagyományos Szlovák Nemzeti Ünnepségekre, amelyek idén nem a kulturális programok miatt kerültek előtérbe, hanem azért, mert az esemény részét képező fotókiállítás idején szerb nacionalisták támadtak a jelenlévőkre.
A szlovák diplomácia első reakciója igen visszafogott volt, később pedig leszögezték, nem kívánnak beleavatkozni egy másik ország belügyeibe.
A miniszterelnök, Robert Fico ugyanis úgy véli, hogy szerb kollégája, Aleksander Vučić kiváló államférfi, aki remekül gondoskodik a szlovák nemzeti kisebbségről.
De mennyiben van összhangban Robert Fico nyilatkozata a valósággal? Erről is kérdezte Zsivity Tímea Balkán-szakértőt, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének munkatársát Tilajcsík Dóra a hétfői Reggeliben.