
A Konferencia Ligában a főtábláért küzdő Győr kiütéses, 7:2-es győzelmet aratott az MTK otthonában. Három döntetlen után először nyert az ETO a mostani bajnokságban.
A Nyíregyháza hátrányból fordítva egy 90. percben szerzett góllal 2:1-re győzött a Debrecen otthonában. A piros-kékek történetük során először győztek a hajdúságiak vendégeként az élvonalban, ezzel egyúttal megszerezték első sikerüket a szezonban, míg a Debrecen elvesztette veretlenségét.
A Zalaegerszeg fordulatos mérkőzésen, a hajrában emberhátrányban játszva 2:2-es döntetlent ért el a Paks vendégeként. A Konferencia Liga selejtezőjétől csütörtökön búcsúzott paksiak a pontosztozkodással elszalasztották az esélyt arra, hogy a tabella élére álljanak, míg a zalaiak ‑ az előző szezon végét is beleszámítva ‑ sorozatban kilencedik döntetlenjüket játszották.
A tabellán a Felcsút egy ponttal vezet a Paks, kettővel pedig a címvédő Ferencváros előtt.
(Pátria Rádió)